.png)
Varga Károly
Szeretek olyan dolgokat kitalálni és megvalósítani, amik összehoznak embereket és igazi élményt adnak. A CraftHubnál tech-eseményeket, a Bond Beyondnál céges programokat szervezünk, a Magyar Amerikai Futball Szövetségnél, mint az Utánpótlás Bizottság elnöke, fiatal sportolókat segítek. Hiszem, hogy a kitartás, a csapatmunka és a kíváncsiság egyszerre lehet játék és erő – és szeretném ezt továbbadni másoknak is.
Szakmai életút
01. Az eddigi karrierutam 🏆
Több mint tíz éve dolgozom azon, hogy ötletekből valódi, embereket összehozó élmények szülessenek. Egyetemi éveim alatt kezdtem el tech-eseményeket szervezni, ami először csak hobbiként indult, de hamar rájöttem, hogy ebben érzem magam a legjobban. Így született meg a CraftHub, amely ma már nemzetközi konferenciákkal és hackathonokkal több ezer résztvevőt ér el. Pár évvel később társalapítottam a Bond Beyondot, ahol belső vállalati rendezvényeket és csapatépítő programokat szervezünk. Itt az a célunk, hogy a munkatársak ne csak kollégák, hanem valódi csapattársak legyenek. A sport mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Hét évig dolgoztam a Budapest Cowbells amerikai futballcsapatnál brand managerként, elnökként és utánpótlás programvezetőként. Ez az időszak rengeteget tanított a csapatmunkáról, a kitartásról és arról, hogyan kell hosszútávú közösséget építeni. Jelenleg a Magyar Amerikai Futball Szövetség utánpótlás bizottságának elnökeként dolgozom, hogy a fiatal sportolók megkapják a lehetőséget az álmaik megvalósításához. Karrierem során a legmeghatározóbb pillanatok mindig azok voltak, amikor kiléptem a komfortzónámból – legyen szó egy új vállalkozás elindításáról, egy több ezer fős esemény megszervezéséről, vagy fiatal sportolók mentorálásáról. Hiszem, hogy a kíváncsiság, a bátorság és a folyamatos tanulás nemcsak előrevisz, de másokat is inspirál.
02. Amire büszke vagyok 🏅
Forbes 30/30 (2024) – szakmai és személyes elismerés. Több mint 10 éve szervezek értékteremtő, közösségépítő eseményeket. Boldog házasságban élek. Sportos életmód: COVID óta minden évben csapatban teljesítem az Ultrabalatont, hetente többször crossfitezek. Imádom a hatékonyságot, és rengeteg energiát fektetek a tökéletes időmenedzsment és rendszerek kialakításába.
03. Szívügyeim 🌱
Amerikai futball, crossfit, hosszútáv futás. Szívügyem, hogy közösségeket építsek, másokból kihozzam a legtöbbet - sportspecifikusan pedig az amerikai foci profi szintre juttatása hazánkban, valamint fiatalok amerikai karrierjének elősegítése.
04. Az én ideális mentoráltam
05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz
Miben tudok segíteni?
Abban tudok segíteni, hogyan lehet egy ötletből kézzel fogható valóságot építeni – legyen az egy vállalkozás, egy közösség vagy egy esemény. Van tapasztalatom vállalkozásindításban, csapatépítésben, brandépítésben és eseményszervezésben, de szívesen beszélgetek karrierútról, döntéshozatalról és időmenedzsmentről is. Fontosnak tartom, hogy a mentorálás ne csak tanácsokból, hanem közös gondolkodásból és inspirációból álljon.