
Megyeri Mirtill
Nemzetközi HR vezetőként, tanácsadóként és a Z generáció hazai állásportáljának társalapítójaként szívügyem és egyben munkaköri feladatom támogatni a fiatalokat karrierjük tudatos elindításában legyen szó nagyvállalati vagy vállalkozói, esetleg nonprofit irányokról itthon vagy külföldön. Hiszem, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, ugyanakkor érdemes és bölcs dolog mások sikereiből és kudarcaiból tanulni. Nekem is akad mindkettőből bőven, de szívesen megosztom veletek a tanulságokat :)
Szakmai életút
01. Az eddigi karrierutam 🏆
02. Amire büszke vagyok 🏅
Legnagyobb büszkeség számomra a kisfiam és a férjem, Dani – és persze a barátaim és a családom, akik mindig mellettem állnak. Ugyanakkor nagy örömmel tölt el, hogy harmincéves korom előtt több sikeres vállalkozást építhettem fel, és hozzájárulhattam ahhoz, hogy sok ezer fiatal és több száz cég egymásra találjon. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy munkámat TEDx-előadóként, a Forbes 30/30 listájának tagjaként, valamint a CEE régió fiatal női vezetői között is elismerték több egymást követő évben. Szintén inspiráló számomra, hogy jelenlegi vezetőim bizalmát élvezve a vállalat globális HR menedzsment csapatának tagja lehetek, ahol a vállalat legfiatalabb HR szakmai vezetőjeként immár 13 ország tartozik hozzám.
03. Szívügyeim 🌱
Szívügyem a gyermekek védelme, ezért csatlakoztam az SOS Gyermekfalvak Alapítvány kuratóriumához. Szabadidőmben sportolni, snowboardozni, fesztiválokra járni és jókat enni-inni szeretek – igazi “stréberként” pedig mindig találok valami újat, amit tanulhatok. Az utazás is az életem része: eddig közel 50 országban jártam, és tudom, hogy a lista még messze nem teljes.
04. Az én ideális mentoráltam
05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz
Miben tudok segíteni?
Nagyvállalati karrier indításában és saját vállalkozás építésében egyaránt szívesen támogatom a mentoráltamat. Az első önismereti lépésektől kezdve a kapcsolatépítésen és a személyes vagy üzleti márka kialakításán át egészen a szakmai irány megtalálásáig és a magánéleti egyensúly kialakításáig segíthetem út keresését.