
Lukács István
Hivatásos táncos és versenytáncos koromból megőriztem a mosolyt, a kitartást és a küzdeni akarást; soha nem tudtam, hogy a szállodaipar területén ugyanilyen hozzáállás szükséges. A főiskolai tanulmányaimat félretéve ugrottam fejest a turizmusba 2008-ban, a tapasztalatszerzést Nyugat-Európában kezdtem meg, egy írországi 5 csillagos luxus kastélyszálloda csapatában. Két év vendéglátás és intenzív „on the job” tanulás után hazaköltöztem és engem is meglepett, hogy bár bankettszemélyzetnek jelentkeztem a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest szállodába 2010-ben, ott mégis az értékesítési osztályon elérhető sales co-ordinátor pozíciót ajánlották meg az utolsó körös interjúm során.
Összesen 3 évet töltöttem az értékesítésen, ahol másfél év után PR & Marketing asszisztensként dolgoztam, majd innen jelentkeztem a Gresham recepciójára, mint Front Desk Agent. A Food and Beverage, majd sales után a rooms divízió megtapasztalása következett és úgy tűnt, szárnyra kap a karrierem. Így tudtam egy pár év alatt műszakvezetőből, először supervisor, majd assistant manager lenni. A FS-ben mindössze 7 év alatt bejárt pályám rendkívül gyors ütemű volt, amit az Aria Hotel Budapest szállodában váltottam aranyra.
2017-ben jelentkeztem az Aria Front Office Manager-i tisztjére, amit 1 bő évig volt szerencsém fejleszteni, amikor is előrelépés gyanánt Rooms Division Manager szerepkört harcoltam ki magamnak. Az egyetlen állandó elem a pályám során a változás volt: egy év RDM kaland után vágtam bele a legnagyobb vállalásomba, amikor az Aria Hotel Budapest igazgatója lettem 2019-ben. A fejszémet nem is vághattam volna keményebb fába, nem tudva, hogy egy világjárvány és háború kopogtat az ajtón.
Egy mindent felforgató időszakban kezdtem el az Aria-ban „az igazgatói zakót feltölteni”, mégis a történetem a Hotel Clarkban folytatódott, mint szállodaigazgató 2021 tavaszától, ahol azóta is a csapat vezetője vagyok. A csapat, aki nélkül nem lenne a Hotel Clark Budapest 2021 januárja óta töretlenül a Tripadvisor lista első szállodája Magyarországon a vendégértékelések alapján. Idén kihírdetett hotel rangsor alapján büszke szívvel foglaljuk el a 20. helyet a Top 25 Luxury Hotel of the World rangsorban és a 8. helyet a Top 25 Luxury Hotel of Europe TripAdvisor listáin.
Miben tudok segíteni?
Megmutatom, hogy a helyes attitűd mennyivel fontosabb a tudásnál egy olyan környezetben, ahol nincs két ugyanolyan nap. Demonstrálom, hogy a szállodai működésen keresztül, hogyan tudja az ember kitágítani a saját korlátait és a határokat ledönteni a helyes szemlélettel. Életre szóló kalandod lehet ez az utazás, ahol megmutatom mit adhat NEKED a szállodaipar, a saját történetemen keresztül kialakíthatod saját elképzeléseidet.