%20-%20Richard%20Hampuch.jpg)
Hampuch Richárd
A magyar podcastpiac aktív alakítója vagyok. Csapatommal azért dolgozom, hogy segítsem a hallgatókat a világ mélyebb megértésében és egy aktív, gondolkodó közösséget építsek a podcast műfaj köré. Portfóliónk mára több, mint 90 műsort számlál, havi 1,2 millió lejátszással. A médiában végzett munkám mellett 2012-ben önkéntesként segítettem Barack Obama, majd 2016-ban Hillary Clinton elnöki kampányát, emellett területvédelmi tartalékos hadnagyként is szolgálok.
Szakmai életút
01. Az eddigi karrierutam 🏆
Már egészen fiatalon, 14 évesen belekóstoltam a vállalkozás világába, amikor fénytechnikai eszközöket adtam bérbe Kaposváron. Itt szereztem az első milliómat, és ekkor ébredtem rá, hogy a szolgáltatóipar milyen közel áll hozzám. Mindig is az üzleti élet vonzott, ezért főiskolásként megalapítottam a Person kommunikációs és marketing ügynökségemet. Később ez az ügynökség egyesült a Red Lemonnal, ami tovább bővítette a szakmai tapasztalataimat. A karrierem egyik legfontosabb mérföldköve 2019-ben volt, amikor Román Balázzsal közösen létrehoztuk a Beton podcast médiacéget. Ez a projekt új kihívásokat hozott a média területén, és megerősített abban, hogy a tartalomgyártásnak és a kommunikációnak milyen ereje van. Az e-kereskedelemben is próbára tettem magam, többek között Hello Kitty és bio webáruházakkal. Ezek a próbálkozások – a sikerektől és a kudarcoktól egyaránt – sokat tanítottak a digitális piac dinamikájáról és a kitartás fontosságáról.
02. Amire büszke vagyok 🏅
Édesapa vagyok, tartalékos katona, 2015-ben az év fiatal vezetőjévé választottak, rajta voltam a Forbes 30U30 listáján, a mellettem lévő csapatok sok szakmai díjat értek el a marketing és a podcast világában is.
03. Szívügyeim 🌱
A mindennapi élet kapcsán sokat foglalkozom filozófiával, vallással. Fontos számomra, hogy minél jobban értsem a világot, amiben élünk. Igyekszem a social media és hírfogyasztásomat minimalizálni.
04. Az én ideális mentoráltam
05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz
Miben tudok segíteni?
Hogyan érd el magadnál és a csapatodnál, hogy a legtöbbet hozzátok ki magatokból.