Darai-Nagy Judith

Smart Travel Utazási Iroda
alapító, ügyvezető
#
utazásiiroda

13 évvel ezelőtti alapításunkkor a Smart nevet választottam, ami azóta is minden nap kötelez, hogy szakmailag és emberileg is hiteles legyek. Két nép kultúrájába születtem bele, ezért folyamatosan utaztunk, családunk ezer kilométereket átívelő állomásaira. Hiszek az álmokban, mert erősen motiválnak bennünket. Sokunk pályája már gyermekkorban kirajzolódik és hiszem, egy jó időben történt találkozás, egy mentor példaadása erőteljes befolyással bír a diákok pályájára. Ezért vállaltam a mentorálást!

01. Az eddigi karrierutam 🏆 

A karrieremet az SZTE kommunikáció szakán kezdtem, magazinoknak írtam turizmus témában. Már saját rovatot és mellékletet szerkesztettem, innen jött az ötlet, hogy az íróasztal másik oldalára üljek és megvalósítsam a gyerekkori álmomat, hogy utazásokat szervezzek. Komoly mérföldkő volt, amikor konferenciák, nagyobb rendezvények, szakmai utak és diplomáciai utak szervezésére is felkértek.

02. Amire büszke vagyok 🏅  

Született három okos gyermekem! Többször szerepeltem szakértőként kereskedelmi tévékben, magazinokban, heti és napilapokban. Hétszer futottam a Jeruzsálem Maratonon, ez az esemény szervezését és a diplomáciai, nagykövetekkel való kapcsolattartást is magában foglalta. A Budapesten tartott Európai Maccabi Játékok megrendezésében jelentős szerepem volt. A pandémia alatt is aktív voltam, online utazási műsort szerkesztettem és elvégeztem egy interior design képzést angolul.

03. Szívügyeim 🌱 

Szeretek belsőépítészettel, kertészettel, olvasással és utazással foglalkozni. Az inspirációmat olyan kivételes személyektől merítem, mint Joyce Meyer, Edith Eva Eger, Kati Marton, Frances Mayes és Maye Musk. Szívügyem a gyerekek étkeztetésének és védelmének biztosítása.

04. Az én ideális mentoráltam

Diák
Végzős diák
Pályakezdő
Tapasztalt szakember

05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz

📚 Tanulmányok: Szakdolgozat, kutatás, továbbtanulás
💼 Első munkahely: Gyakornoki munka, álláskeresés, állásinterjú
🌟 Énmárka & önismeret: Erősségek, készségfejlesztés·, szakmai irány megtalálása 
🌐 Networking: Kapcsolatrendszer kiépítése, közös ügyek, komfortzóna elhagyása 
📣 Turizmusmarketing: Márkaépítés, kommunikáció, PR és eseményszervezés
👑 Vezetés & fejlődés: Vezetői attitűd, projektvezetés, csapatban gondolkodás
🚀 Vállalkozói szemlélet: Startup, saját cég,  családi vállalkozás

Miben tudok segíteni?

Hogyan lehetsz kitartó álmaid elérésében. Hogyan élvezd a tanulás folyamatát és vizualizáld a jövőképed. Milyen ütemben haladj a cél felé és, ha nincs még igazi célod hogyan találd meg a hozzád illő álmot.