.png)
Dr. Csapody Bence
Mielőtt “hazatértem”, az állami turizmusirányítás területén dolgoztam. Jelenleg a Kistücsök szállodavezetője vagyok, valamint adjunktusként a vendéglátásmenedzsment oktatásával és kutatásával foglalkozom. A mentorálás számomra lehetőség, hogy gyakorlati tudásomat, akadémiai tapasztalatomat, valamint a munkám során alkalmazott rendszerszemléletet a következő generáció számára is hasznossá tegyem. Hiszem, hogy a mentorálás nem csak tudásmegosztás, hanem közös gondolkodás és inspiráció is.
Szakmai életút
01. Az eddigi karrierutam 🏆
A turizmus és vendéglátás világa gyerekkorom óta meghatározza az életem, így pályaválasztáskor nem volt kérdés, hogy ebbe az irányba induljak. Közgazdász diplomámat turizmus-vendéglátás szakon szereztem a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd politológia alapképzést is végeztem. Mesterképzésemet vezetés és szervezés szakon végeztem, közben ösztöndíjasként egy szemesztert töltöttem a Queen’s University MBA képzésén. Pályám elején a nemzetközi rendezvényszervezés és az állami turizmusirányítás területén dolgoztam, többek között a Dubaji Világkiállítás magyar megjelenésén, majd a Magyar Turisztikai Ügynökségnél projektmenedzserként és vezérigazgató-helyettesi tanácsadóként. 2021 óta a balatonszemesi Kistücsök Food&Room szállodavezetőjeként tevékenykedem. Emellett a Pannon Egyetem adjunktusaként oktatok és kutatok.
02. Amire büszke vagyok 🏅
Büszkeség számomra, hogy vezetőként és kutatóként egyszerre tudok hozzájárulni a turizmus és vendéglátás fejlődéséhez. Miközben a Kistücsök Food & Room több hazai és nemzetközi elismerést kapott, ezt a tudást igyekszem átadni egyetemi hallgatóimnak is.
03. Szívügyeim és példaképeim 🌱
Szabadidőmben szívesen utazom és fedezek fel új ízeket. Fontos számomra, hogy olyan desztinációkat látogassak meg, ahol erős a turisztikai kínálatban is a helyi közösségek és a kultúra szerepe. Hiszem, hogy a turizmus és vendéglátás képes hidat építeni emberek, kultúrák és generációk között. A sportok közül a tenisz áll hozzám legközelebb, de kikapcsolódásként gyakran kirándulok Fülöp nevű kutyámmal is.
04. Az én ideális mentoráltam
05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz
Miben tudok segíteni?
A vendéglátásmenedzsment, szállodamenedzsment, valamint a gasztroturizmus területén tudok támogatást nyújtani. Segítek a szakmai fejlődésben, az akadémiai vonalon (kutatás, publikáció, konferenciaszereplés) való előrehaladásban, valamint a szakmai pályaépítés és iránykeresés során. Fontosnak tartom a gyakorlati tapasztalatszerzést is, ezért a korábbi évekhez hasonlóan mentoráltamat szakmai rendezvényekre, konferenciákra és találkozókra is magammal viszem.
