Boda Andrea

Caffé Perté
Tulajdonos, Gazdasági igazgató
#
cégvezetés
#
üzletfejlesztés

Több, mint harminc éve a kávé az életem és a családomé is. Egy igazi olasz prémium márka résztulajdonosaként a nyers kávé kiválasztásától a pörkölésig minden mozzanatot felügyelek, miközben a vállalat gazdasági folyamatait is kézben tartom. A vendéglátás számomra a minőség, a szenvedély és az emberi kapcsolódás művészete. Ezért támogatom a fiatal tehetségeket: hogy ők is megélhessék azt az örömöt és büszkeséget, amit a családi értékekre épített, szeretettel végzett munka ad.

01. Az eddigi karrierutam 🏆 

Tápiógyörgyén, egy pici Pest megyei faluban nőttem fel. Tanító nénim hatására már gyerekként rajongtam az olasz nyelvért és kultúráért. Visszagondolva, egész életemre hatással volt ez a „szerelem”. A ’90-es évek elején olasz tolmácsként dolgoztam, majd megismertem férjemet, gyermekeim apját. Neki köszönhetően kezdtem el a kávéval foglalkozni, és 1996-ban közösen megalapítottuk cégünket. Nulláról kezdtük, egy budai garázsból indultunk. Eleinte minden munkafolyamatot mi végeztünk: pörköltünk, csomagoltunk, számláztunk, szállítottunk és üzleteket kötöttünk. Ma pedig Magyarország vezető kávépörkölő és -forgalmazó cége vagyunk a HoReCa-piacon. Harmadik generációs kávés cégként ma már a fiúnk is aktív részese a csapatnak. Gazdasági és kereskedelmi igazgatóként irányítom a vállalatot, és több jelentős szerződéskötés is fűződik a nevemhez (például a Shell-lel és a Danubiusszal).

02. Amire büszke vagyok 🏅  

3500 lélekfős pici faluból elindulva sikerült egy piacot meghatározó céget létrehozni. Büszke vagyok, hogy minden állami és EU-s támogatás nélkül jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Túléltük a Covid-ot, sikerült minden munkatársunkat megtartani. Büszke vagyok gyerekeimre, akik megfelelő értékrenddel és kitartással rendelkeznek és mindketten a családi vállalkozásunkban képzelik el jövőjüket.

03. Szívügyeim 🌱 

Hobbim az utazás és a hajózás. Imádom a filmeket és a jó zenét, emellett szeretek táncolni. Sokat tanultam Sergio Marchionnétól, a Fiat korábbi elnökétől, akinek zseniális látásmódja magával ragadott. Hasonló hatással volt rám Julio Velasco, az argentin röplabdaedző, aki fantasztikus motiváló és tökéletesen érti, érzi a női működést. A hazai példaképeim közül Kapitány Istvánt emelném ki, akit van szerencsém személyesen is ismerni, valamint Kende-Hofherr Krisztinát.

04. Az én ideális mentoráltam

Diák
Végzős diák
Pályakezdő
Tapasztalt szakember

05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz

📚 Tanulmányok: Szakdolgozat, kutatás, továbbtanulás
💼 Első munkahely: Gyakornoki munka, álláskeresés, állásinterjú
🌟 Énmárka & önismeret: Erősségek, készségfejlesztés·, szakmai irány megtalálása 
🌐 Networking: Kapcsolatrendszer kiépítése, közös ügyek, komfortzóna elhagyása 
📣 Turizmusmarketing: Márkaépítés, kommunikáció, PR és eseményszervezés
👑 Vezetés & fejlődés: Vezetői attitűd, projektvezetés, csapatban gondolkodás
🚀 Vállalkozói szemlélet: Startup, saját cég,  családi vállalkozás

Miben tudok segíteni?

Vállalkozás indításában és építésében, tárgyalástechnikában, üzletkötés, vezetői szemlélet, motiváció fejlesztés, női vezetői tapasztalatok megosztása