Bánhalmi Kata
Kommunikációval és üzletfejlesztéssel foglalkozom mind az ügynökségünkben (Skillcom), mind az ipari konyhatechnológiai cégünkben (Skilltrade). A saját vállalkozások vezetését megelőzően 10 évet töltöttem el kommunikációs vezetőként olyan területeken, mint a közlekedésfejlesztés, a kreatívipar és a startupok. Hosszú út vezetett oda, hogy azt érezzem, a helyemen vagyok - és pontosan ennek az útnak a szakmai és személyes tapasztalatai motiválnak, hogy az út elején járókkal dolgozhassak közösen.
Szakmai életút
01. Az eddigi karrierutam 🏆
Meghatározó és karizmatikus szakemberek, véletlennek tűnő lehetőségek és az értékrendem alapján meghozott döntések formálták az utamat. A Műszaki Egyetem és minimális ügynökségi tapasztalat után a BKK marketing vezetője, majd a Design Terminál kommunikációs vezetője lettem. A város és a vállalkozások fejlesztésének, illetve a komplex rendszerek építésének szeretete ebben az időszakban vált szerves részévé a szakmai identitásomnak. Hosszú folyamat eredményeként 2016-ban eldöntöttem, hogy a családi cégünk építésén keresztül a gasztronómiával és a vendéglátóipari vállalkozásokkal kezdek foglalkozni. Ma a Skill Trade konyhatechnológiai projektmenedzsment cég üzletfejlesztési vezetője vagyok, mellette 2018-ban két új céget indítottam társaimmal a gasztronómia területén, a Skillcom márkaépítéssel foglalkozó ügynökséget, illetve a Piqniq Budapest névre hallgató, gasztrovállalkozásokat edukáló közösséget.
02. Amire büszke vagyok 🏅
A mindenkori csapatomra, a bajtársaimra, a családomra vagyok büszke. Rendkívüli emberekkel dolgozhattam és dolgozom most is együtt. Ez a legnagyobb sikerem.
03. Szívügyeim 🌱
Nagyon foglalkoztat a testi, a lelki és a tudati egészség és minden olyan terület, ami segít egyensúlyban és önazonosnak maradni a mai világban. Egy éve vezetem a HVG Kösz, jól egészségtudatossági podcast-ját, aminek a keretében ezekkel a témákkal foglalkozhatok mélyebben.
04. Az én ideális mentoráltam
05. Területek, melyekben velem fejlődhetsz
skillek fejlesztése, én-márka kommunikálása
Miben tudok segíteni?
Komplex kép a hazai gasztronómiai szektorról (konyhatechnológiától termékfejlesztésen át a márkaépítésig). Koncepciótervezés jelentősége a márkaépítésben. Értékesítés, projektmenedzsment, marketingkommunikáció, PR, rendezvényszervezés. Egyéni fejlődés szerepe a karrierúton.